Kezdet és ma. Folytatàs 2 rész.

Meg van végre az autó! Két és fél hétbe került, de végre itt van.
Szóval a Lànyom az Öcsémtől megvette ezt az autót, kifizette majd vàrt arra hogy minden kész legyen rajta és egy autómentős elhozza. Fogalmam nincs mi tartott ilyen sokàig, vàlaszt nem kaptunk csak undok megjegyzéseket, hogy stilusommal és a hangsúlyommal baj van, mikor elmertem panaszolni, hogy a Lànynak nincs mivel dolgoznia menni és hogy ez egy kicsit sokba kerül nekünk, hogy minden nap valaki viszi. Igen, panaszkodtam és lehet hogy màr egy kicsit mérgesebb hangsúlyba, de nem ezt ígérte! Arról volt szó, hogy szüksége van pàr napra hogy az autó igazàn szép legyen.
Hàt nem sikerült. Mindegy ezen is túl vagyunk.... remélem Peti megcsinàlja.... van mit. Szegény Lànykàm! De működik! És kevesebbet eszik! Csak azt nem tudom most kit vigasztalok, magamat vagy a többieket?!
Ja, szóval azóta nem beszélnek velem. Nagyon egyedül vagyok! Kit hívjak fel? Itt ülök megint a kanapén és ezen jàr az agyam. Ha lenne màs dolgom akkor sem csinàlom. Lusta vagyok? Nem tudom. Talàn. Inkàbb elkeseredett. De ezen vàltoztani fogok! Bàr szükségem lenne segítségre! De kire? Emlékszem mikor kijöttünk rà hat hónapra, mikor Petire tört ez a depresszió. Ott voltam végig mellette, miket ki nem talàltam...., de sikerült, bàr nem nekem köszönhetően!
2012 novemberében jutottunk ki Németorszàgba. Biztos helyünk volt, hàla Zsoltiéknak! Ausztria utàn kissé megtörten, de még mindig bízva a jobb életbe, nem adtuk fel. Itt legalàbb nem csak lakàsunk volt, hanem Petinek rögtön àllàsa is. Nem mindegy! Előre albérletet sem kellett fizetni, hiszen céges lakàs és levonja majd a béréből. Tuti! Gondoltuk. Csak az a frànya német nyelv... Peti egy szót se tudott. Még München-t sem tudta helyesen kiejteni.... gondoltam belejön. Minden este németeztünk, skypon egy tanàrnő is segítette. Szerintem alakult... mikor kibukott. A honvàgy! Nem értette őket és még igazàn visszaszólni sem tudott, nem tudta megvédeni magàt. Én is elkezdtem dolgozni ami miatt nem tudtunk napközben beszélni. Pedig magyarok között dolgozott, de nem segített.
És akkor jött a csoda!
Màrciusban haza kellett mennem, el kellett még hoznunk egy-két dolgott. Volt egy Volkswagen Caddy kisteherautónk, azzal mentünk. A Fiam és én. Peti nem kapott szabit. Ettöl azért teljesen padlót fogott! Otthon voltunk egy hetet körülbelül, mikor vissza indultunk. Hàla az égnek a hó is elolvadt, gondoltam igy jó útunk lesz. Hàt csak Bécsig jutottunk. Ott az autónk úgy döntött sehova. Màr Győrnél egyszer leàllt az autópàlya belső sàvjàban, épp hogy egyben kitudtam vinni a leàllósàvba. De az autómentős szerint, aki megàllt segíteni - szerintem bízva, hogy húzni kell- azt mondta miutàn beindult, hogy biztos csak egy légbúborék volt a csővekben. Én hittem neki és tovàbb indultam. Bécsnél màr nem indult el többet. A leàllósàvban egy 8 éves gyerekkel.... pokol volt! Akkor az Öcsém indult el értünk. De Ő is csak 7 óra múlva ért oda. Az volt a szerencsénk, hogy plédek is voltak a csomagjaink között. Igy legàbb nem fàztunk. Akkor ott történt az, hogy Peti azt mondta a csalàd fontosabb a honvàgynàl, és mindegy hol, csak együtt!